2015. szeptember 30., szerda

Egy öreg fenyő meséje

Valamikor réges-régen élt egy öreg fenyő
egyes egyedül élt igy mesélte el ő,
volt ott bükk és juhar,rekettye ezernyi,
de egyikkel sem tudtam a nyelvükön beszélni.

Így telt el sok-sok év,és én csak unatkoztam,
nyaranta tobozból jó bő termést hoztam,
de hiába volt minden, nem volt foganatja,
annyit értem vele, mint ha nem lett volna.

Tobozaim pikkelyét hiven szorongattam,
szárnyas magvacskáim őrizgettem ottan,
nehogy kipotyogjon még egy is körüle
elkapja a szélvész, s elvigye messzire.

Éjjel szunyókáltam,nappal nézelődtem,
senki nem törődött a világon velem,
láttam szomszédaim fejük összehajtják,
súgnak-búgnak rólam, s nevetnek jókorát.

Engem ölt a méreg, hogy nincs kihez szóljak,
ők pedig nevetnek, s felém bólogatnak,
na de mit tehettem,nyeltem egyet nagyot,
mire megpillantok egy nagy fülesbaglyot.

Éppen felém tartott szárnyait kitárva,
még engedélyt sem kért ágaimra szálla
"Jó napot vén Fenyő" szólt saját nyelvemen
úgy látom magad vagy, hát sorsod hogy megyen?

Jó napot vén Bagoly! Hát mi szél hozott ide,
hogy nyelvemen szóltál szerencsém van vele,
mert nem szoktam türni semmi madár népet,
csiri-biri csalók, s nem értem nyelvüket.

Mindig csak azt lesik, hogy bekoppanjon szemem
magvaim kilopják, mire észreveszem,
aztán üthetem a nyomát, mikor tovább röpül,
még azt sem tudom, melyik a sok közül.

Aztán én csak maradok a kárral,
nem is leszek soha barát a madárral,
lehet az akárki,ha egyszer szárnyas népség
meglopnak,ha lehet abba semmi kétség.

Hallod-e vén fenyő,igy szól a bagoly,
figyelj szavaimra,s hozzám közel hajolj,
hogy szavaim megértsed, s hasznod legyen benne,
mert én vagyok az erdő tudósa és bölcse.

A madár népséget nem tűröd azt látom,
de lenne számodra most egy jó tanácsom,
ha aszerint cselekszel nem fogod megbánni,
bölcs szavaimat meg fogod hálálni.

Na, lássuk mit tudsz azt mondtad tudós vagy,
de nehogy hazugságra nyiljon fel az ajkad!
mert ágaim közé szoritlak most,rögvest,
s kiszoritom a levegőt belőled.

Nem szokásom hazudni,felelte a bagoly,
egy tudós bagolynak minden szava komoly,
s ha nem hiszed a szavam itt van ez a gyűrű
meggyőződhetsz róla,hogy nem vagyok egyűgyü.

Erre arany gyűrűt húzott ki tollából,
s nyújtja a csőrébe e szavakkal ától
fogadd el vén Fenyő gyűrűmet zálogba,
s ha nem mondok igazat vissza ne add soha.

Most halgass szavamra mit kell cselekedjél,
de szavamra mondom most éber kell legyél,
hogy bölcs szavaimnak legyen foganatja,
sok kicsi fenyőnek lehess édesapja.

Mert te leszel apjuk,de anyjuk majd a vén Föld,
mint az a madárpár,mely fészkén tojást költ,
szárnyas magvaidnak éltük onnan ered,
nem vetted még észre,hogy hol a gyökered?

Ne fukarkodj tehát a szárnyas magvaiaddal,
jól látod magad is, úgy sem használsz azzal,
hanem mikor látod, hogy jön egy lágy szellő
pikkelyed engedd ki, az legyen legelső.

Aztán hagyjad röpülni szárnyas magvaidat,
ne sajnálkozz rajtuk, ne legyen az gondod,
tavasszal aztán nézz csak magad körül,
meg fogod majd látni vén szived hogy örűl.

Erre a vén Bagoly készülődni kezde,
próbálta vén szárnyát, hogy bízhat-e benne
meglóbálta magát, mint egy vén atléta,
a gyűrűért majd jövök, így kiálta vissza.

Lehetett ez mondjuk úgy október havába,
nem emlékszem mostmár olyan tisztán rája,
de tudom,hogy magvaim meg voltak érve
várnom kellett tehát egy jó enyhe szélre.

Végre aztán megjött a várva várt szellő
egy késő őszi délután bátorkodott elő
gondoltam lesz mi lesz, most már cselekedem,
szárnyas magvaimat szélnek eresztem.

Pikkelyeim tágra kinyitottam tehát,
csak úgy röpültek a kicsi magocskák,
mind ezernyi hópehely, mely az égből röpül
s aztán én maradtam újra egyedül.

Vártam a tavaszt, az éltető tavaszt,
de nem voltam biztos, hogy még megérem azt,
mégis derengett némi remény bennem,
hisz a bagoly mondta, hogy örül majd vén szívem.

Aztán megjött a tavasz, és végre-valahára,
a sok régi álmom most valóra vála,
mert a mohából csak úgy bújtak elő,
mint a réten fűszál,a sok kicsi fenyő.

Csak néztem, néztem a sok hajlékony fenyőt,
nem kell többé szégyenkeznem a többi fa előtt,
lesz már kihez szóljak, nem kell unatkoznom,
lesz már a bánatom  kivel megosztanom.

Csak jönne már a bagoly, hogy megháláljam neki
bölcs szavaiért hálám fejezném ki,
aztán el sem engedném,maradjon itt velem,
hisz neki köszönhetem ezt a nagy örömem.

De mit látnak szemeim, a vén Bagoly volna?
Egy sötét alak jön, olyan madárforma,
hahó vén Bagoly, errefelé tartsál,
éppen téged várlak, jó hogy megtaláltál.

Gyere ágaimra, s pihentesd vén szárnyad
e kerek világon nincsen bölcsebb nálad,
nézd a sok kis fenyőt, s örülj te is velem,
hisz te mondtad nekem, hogy örül majd vén szívem.

Maradjál itt velem, bármit teszek érted,
csinálunk mohából egy jó puha fészket,
s hanem van egy odú itt az oldalamban,
töltsük így életünk ami még hátravan.

Ajánlatod elfogadom, felele a bagoly,
mert ilyen vén madárnak nincsen helye sehol,
látásom is gyenge, szárnyaim lankadtak,
pihenésre vágyom, ahol nem zaklatnak.

Igy töltöttük ketten öreg napjainkat,
beszélgettünk sokat, s aludtunk nagyokat,
így mesélte ezt el a vén Fenyő nekem,
a bagoly bólogatott, úgy volt, elhihetem.

apám meséje.

1986 március