Az erdő titka

Első fejezet



Sűrű erdő szélén kis lakocska gubbaszt,
szegény a lakója bárki láthatja azt,
szalmatetős házat nem épit a gazdag,
s ahol legvékonyabb ott szakad a madzag.

Vajon ki lakik ott?nézzünk be egy percre
nem-e útonállók,vagy zsiványoknak fészke,
vagy bujdosók tanyája,kiket üldöz sorsuk,
vagy szerelmeseknek eldugott tanyájuk?

Valaki másnak ad hajlékot e kis lak,
tulajdona az egy özvegyasszonynak.
Kisfiával ketten élnek itt szűkösen
számukra a bőség olyan ismeretlen.

Nemrég még boldogság honolt e kis tanyán,
mig élt a férje nem volt náluk hiány,
favágók voltak,semmi szégyen abba
becsületes munka nem szégyen az soha.

Így éltek boldogan,s szőttek szép terveket
gazdagok lesznek majd,s vesznek egy szép telket,
lesz majd ló és szekér,s minden ami illik
oly gazdagok lesznek,hogy majd megirigylik.

Történt egy szép napon,éppen fényes délben,
ez időtájt hagyták munkájukat félbe,
mondja a favágó :ide figyelj Erzsi!
elmegyek én mostan egyet körülnézni.

Ebben az erdőben úgy sem jártam soha,
nem hiszem ,hogy ember járt volna még oda
a szélét ,már láttam,most megnézem közepét,
mit rejteget ugyan,mi a fészkes fenét.

Ezzel kisbaltáját karjára akasztá,
s megindult befelé a Nagyerdő alá
sehol semmi ösvény,sehol semmi csapás
gondolta magában elvesztél itt Balázs.


Így jutott előre Balázs kinnal-bajjal,
mignem jött az eső,s dörgött nagy robajjal,
na,gondolta -még ez is ellenem szegődött,
s öklével a földre egyet nagyot ütött.

Aztán leült szépen egy juharfa alá
megpihen,mig eláll az eső-gondolá.
kisbaltáját letette maga mellé szépen
szeme becsukódott,s elaludt csendesen.

Amikor megébredt derengett a hajnal
a fűben feküdt Balázs szétterjesztett karral
azt sem tudta hol van,hogy került ő ide,
mig keze megakadt a fejsze nyelébe.

Ettől visszanyerte öntudatát végre,
nyújtózkodott egyet,s megindult előre,
az éhségtől szegénynek korogott a gyomra,
na de most már nem volt olyan nehéz dolga.

Ritkult itt az erdő,mehetett már bátran,
csak ne lenne sz éhség olyan rakoncátlan,
minél jobban kinozta-gyötörte az éhség
befalt volna bármit ,abban semmi kétség.

Így haladt előre Balázs az erdőbe,
mignem egy gyönyörű nagy tisztásra ére,
éppen napkelte volt,s bántotta a szemét,
ellenzőnek tette a nagy kérges tenyerét.

Alig hogy tenyerét szeme fölé tette
azon pillanatban vissza is ejtette,
amit látott Balázs nem hiszi el senki,
ám e látványosság sokba került neki.

Ott állott előtte egy fényes palota
Hétfejű sárkánynak volt a tulajdona
hét kerek ablakon kidugta hét fejét,
s szörnyen öltögette hét nagy tüzes nyelvét.

Ahogy a favágót meglátta a sárkány
nem úszta meg Balázs éppen olyan simán
üvöltött a sárkány,mint amikor görget*
kemény üvöltése megrázta a földet.

Hát te gézengúz,hitvány fapusztitó,
te cudar,te aljas,te semmirevaló,
hogy merészelsz ide,orditott a sárkány,
nem tudod,te ember,hogy az én palotám?

Erdőm pusztitottad,mind eltűrtem neked
pedig láttam mindent azt te elhiheted,
csak mert szegény voltál nem csaptam le reád,
de most,hogy zavartál megadod az árát.

Fává változtatlak ,ott ahol most állasz ,
ott kell,hogy maradjál ,migcsak ki nem száradsz,
látásod meghagyom,hogy láthasd a napot,
de beszélni ne tudj,s ne halljad a hangot.

Azzal intett egyet mind a hét fejével,
s fává változtatta Balázst szépszerével,
látta hogy lengedez,meghajlik a szélben,
de süketnek maradt egész életében.



görget=dörög


. Második fejezet

Otthon a kunyhóban nagy volt ám a bánat,
annyit sirt az asszony,hogy már belefáradt,
várta minden este hazatértét neki,
hogy mi történt vele nem tudta azt senki.

Vad tépte-e széjjel,vagy villám csapott rája,
nem volt képes arra,hogy azt kitalálja,
csak azt tudta,hogy elment s nem jött vissza többé,
s nem ülhet a fűbe többé ura mellé.

Most a kis tanyára beköltözött a bánat,
s a szegénységet hozta magával barátnak
Tengette életét szegény özvegyasszony
alig volt egy falat,mit fiának adjon.

Telt múlt az idő ki tudja,hogy mennyi
már a kicsi Dani kezdett cseperedni,
Domokosnak hivták,de igy becézte anyja,
okos fiú volt ő,olyan bátor fajta.

Volt már parittyája, s csinált fából kardot,
csinált szélmalmot is,amoly' körbe forgót,
halnyelű bicskáját meg-meg fente közbe,
amit a városban még az apja vette.

Egy szép fényes reggel,mikor felkelt Dani
elakarta álmát anyjának mondani,
de meg gondolta magát,jobb ha nem szol semmit
úgy sem hiszi anyja,mit fecsegjen annyit.

Azt látta álmában,hogy feküdt a fűbe
s szelid kis báránykák legeltek körüle,
szép fehérek voltak,mind a patyolat hó
mellette egy öreg bácsi,a kezébe mankó.

Ahogy Domokost meglátta a fűbe
azon pillanatban megindult feléje.
A kis Dani megszeppent ,vajon mi lesz vele?
de a bácsi intett,hogy ne féljen tőle.

Nem bántani akarlak,hanem jót mondani,
ülj fel szépen öcsém,s füleidet nyisd ki!
amit én most mondok örömed lesz benne,
de ha elhibázod akkor el vagy veszve!

Azért mondom öcsém jól figyelj szavamra,
itt az erdő szélén van egy kis juharfa,
amolyan hajtás csak ,nem több két arasznál
könnyen megtalálod,nincsen szebb fa annál.

Halvány zöld a szine s piros csikok benne,
s ha jól emlékezem hat,vagy hét levele,
vágd le azt jó tőből,de vigyázz rá nagyon,
hogy a levelek épen maradjanak azon.

Elindulsz majd szépen ezen az ösvényen
tudom ,hogy bátor vagy ,nem ijedsz meg könnyen,
de nem ösvény,csak gyérség látszott ott
amerre a bácsi a botjával mutatott.

Vidd magaddal szépen ezt a kicsi vesszőt,
s ha magad mögött hagyod azt a sűrű erdőt
találsz ott egy pusztát,egy szép kerek pusztát,
s annak közepében egy nagy fényes palotát.

Juharfa vessződet emeld fel magasra
intsél hetet véle,addig ne nézz arra,
aztán van egy nagy fa a palota előtt
érintsd meg háromszor,s ne dobd el a vesszőt!

Erre mind a kámfor úgy eltűnt a bácsi
szegény Domokosnak nem volt mit csinálni
nézett erre arra,hátra meg előre,
de a bárányok is elillantak véle.


Harmadik fejezet

Ekkor édesanyja halkan szólott hozzá
megfogta a kezét s homlokon csókolá:
kelj fel fiam Dani! megvirradt már régen
feljött a meleg nap,szépen süt az égen.

Itt van egy csésze tej,megfejtem a kakast,
szépen megmosakodsz ,aztá', megiszod azt
visszamegyek én még a kiskertbe gyomlálni
gyere te is aztán,foglak én ott várni!

Megtörülte Dani két nagy barna szemét,
de el nem mondta volna az álmát semmiért.
kék vászon nadrágját felhúzta magára,
s megnézte megvan-e halnyelű bicskája.

A bicskája megvolt,ott lapult zsebébe
a világ végére is elment volna véle,
megvárta,mig anyja visszamegy a kertbe,
aztán egyet ugrott,s kint termett egyszerre.

Körülnézett,aztán az erdő felé tartott
amerre a bácsi a botjával mutatott.
Szinte most is látta öreg,szelid arcát,
amint simogatta hófehér szakállát.

Nem tudta miért biztatta reménye,
de egyre ismételte:hat vagy hét levele
halvány zöld a vessző s piros csikok rajta,
furcsa juhar lehet még ez is ,gondolta.

Na de most már mindegy,vélekedett Dani,
mert ha csak létezik,hát ő megkeresi,
megkeresi,s aztán övé lesz a világ,
mert az bizonyosan valami varázs ág.

Alig lépett húszat,ahogy ezt gondolta
minden apró ágat megnézett ő sorba,
egyszer csak felkiált,ohó! megvan végre,
kapta a bicskáját s letérdelt melléje.

Szakasztott olyan volt,hogy a bácsi mondta
piros csikok benne,s hét levél volt rajta
nekihúzta Dani halnyelű bicskáját,
s egybe lemetszette a kicsi juharfát.

Aztán uccu neki,be az erdő közé,
mind mikor a szél a felhőt kergeti
úgy szaladt Domokos,ahogy birta lába,
mig csak oda nem ért a nagy kerek pusztára.

Ott magasra emelete a juharfa vesszőt,
de milyen csodát látott ő ott maga előtt!
Ott aludt a sárkány,ki volt nyújtózkodva,
vagy csak tette magát,mindha aludt volna.

Ahogy Domokos meglátta a sárkányt
megijedt a legény,s visszafele hátrált,
gondolta elillan,mig észre venné őt,
s szörnyen szoritotta kezébe a vesszőt.

Nem addig van öcsém,hogy elfutunk gyáván
kapta fel hát fejét s orditott a sárkány,
megtanitlak én most kesztyűbe dudálni,
hegy soha többé nem fogsz elejembe állni!

Bekaplak most rögvest,mind madár a szúnyogot
nem látsz többé napot,legyél abba nyugodt,
aztán te utánad anyád lesz a soron
őt is mind a kását ,úgy összemorzsolom.

Ezzel indult felé hét tüzes nyelvével
azt érezte Dani,hogy az arca ég el,
lehunyta a szemét,hogy most vége neki,
s kezdett a sárkánnyal szembe ütögetni.

S csodák csodája,hogy mi történt ekkor
akkora nagy csoda nem történt még sehol,
egymás után hullott a sárkánynak a feje
a juharfa vesszőnek minden ütésére.

Éppen hatodikat ütte vona Dani,
erre a sárkány kezdett könyörögni:
egyetlen fejemet hagyd meg te jó legény
meglásd nem bánod meg,boldoggá teszlek én.

Neked adok mindent,amit kiván szemed,
az erdőt meg palotát,s én világgá megyek,
nem fogsz engem látni többé soha-soha,
mindha a világon nem is lettem volna.

Jól van,mondta Dani -fejedet meghagyom,
de egyszer s mindenkorra egyezzünk meg azon,
hogy amit igértél nem másitod meg azt,
mert ha visszajönnél fejed nélkül maradsz!

Most már Dani felé billent a serpenyő
fegyver volt kezébe,a juharfa vessző,
mind egy hadvezér ki megnyerte a csatát,
úgy mondta a sárkánynak az utolsó szavát.

Na most kelj fel! s hordd el magad innen,
mig az egy fejed is a hejéről lebillen.
Menj amerre akarsz,sarkad legyen erre,
mire a sárkány felröppent egyszerre.

Úgy repült a légbe,mind egy csúnya felhő
úgy zúgott az erdő,mind mikor vihar jő,
lógott a hat feje,mind hat ázott kéve
szerencséje volt,hogy megszabadult élve.

Na gondolta Dani,ezt elvégeztem szépen
s megindult előre a vesszővel kezében,
éppen akkor haladt le a nap a fák hegyére,
mikor Domokos a palotához ére.

Nyiva-tárva volt minden ajtó,ablak
úgy sétált be Dani,mind valami lovag
megnézte sorba minden zege-zugát
nem látott még soha ekkora nagy csodát.

Szinarany volt minden bent a palotába,
s volt legalább ötven,ha nem több szobája
mindenikbe drága szőnyegek teritve,
majdhogynem elment Daninak az esze.

Mikor ki jött onnan majdnem alkonyodott,
gondolta jobb lesz,ha hazafelé fogok,
megindult jó bátran amerről idejött,
de nagy siettébe egy fának ütközött.

Akkor jut eszébe,hogy mit mondott a bácsi,
hogy annak a fának mit is kell csinálni?
Lehúzta a törzsén háromszor a vesszőt,
s apját látta Dani élve maga előtt.

Nem is kell hogy mondjam ,milyen öröm volt ott,
mind a kettőjüknek szive hogy dobogott,
ölelték,csókolták egymást szakadatlan
mit is csinálna mást,kinek öröme van.

Így tértek vissza a kunyhóba ketten
ott állott az asszony a ház előtt éppen,
ahogy meglátta az urát a fiával jönni
majd a szive szakadt meg örömébe neki.

Nagy volt a boldogság,nem is kell hogy mondjam
nincs is szükség arra,hogy szavam szaporitsam,
hanem még csak annyit mondanék el róluk,
ott hagyták a kunyhót,az volt első dolguk.

Beköltöztek rögvest a nagy palotába,
gazdagok lettek most már igazába,
vettek hintós kocsit,s sok fényes szerszámot
az övék lett ott minden ,amig a szem látott.

Így éltek boldogan,ki tudja,hogy meddig?
a gazdagok élhetnek amig nekik tetszik,
talán most is élnek,s ott a pusztán laknak,
hogyha az örömtől eddig meg nem haltak.


1985 június

Rózsi néni tyúkja

Rózsi néni sárga tyúkja
kapirgál az istenadta,
keresi a gilisztákat,
hogyha kapna kettőt-hármat.

Saját magát el kell tartsa,
ezt kell tegye már régóta,
Rózsi néni nem ad enni,
csak a tojást követeli.

Vajon ez igy meddig mehet?
gilisztát sem kap eleget
búza szemet nem is látott,
hogy megismerte a világot.

Rózsi néni minden reggel
kinálgatja jó friss vizzel,
de a viznek semmi ize,
csak megnő a begye tőle.

A sárga tyúk megsokallja,
még a tyúknak is van haragja,
haragjába nagyot kerrent,
hogy ő bizony nem toj többet.

Attól fogva Rózsi néni,
a tojást csak keresgéli,
de egy tojást sem kap soha,
s hogy hiányzik a rántotta.

Gondolkozik,hogy mit tegyen
segiteni kéne ezen,
hogy a tojást megizlelje,
hát valamit tenni kéne.

Ha megveri rosszabb sokkal,
nem igy tesz a sárga tyúkkal,
megpróbálja békés úton,
haragszol még kicsi tyúkom?

S megegyeznek szépen ketten,
hisz jól tudják mi az illem.
Rózsi néni meg igéri,
rizzsel fogja megetetni.

Amit igért meg is tette,
másnap reggel megetette,
rizset adott egy marékkal,
s megbékült a sárga tyúkkal.

Ettől kezdve minden reggel
megeteti száraz rizzsel
a tyúk pedig hálából
mindennap egy szép tojást toj.

'89 július